Csütörtökön felemás érzésekkel zárhattuk a napot, hiszen a prémium szolgáltatásban egy kiváló kezdést követően, négy elemzésem is veszteséggel zárt, viszont ezzel párhuzamban a beharangozó ajánlások egy 4/4-es, az-az 💯-os mérleget hoztak.
Persze ezen semmi meglepő nincs, hiszen a beharangozó ajánlásaink az egész évet elég stabilan hozták és immáron +1.050.041,17 Ft nettó profitot eredményeztek ezek a tippek számomra. (20.000 Forintos egységgel számítva).
📊Ha a teljes évet nézzük, akkor összességében 476 ajánlást osztottunk meg 2023. jan. 1. és 2023. dec. 14. között. Ezen tippek közül pedig:
✔️302 nyertes lett
🔄7 esetben visszakaptuk a tétünket
❌167 esetben pedig vesztettünk
Találati arány: 63.44%
Profit: +52.502 egység
Ha nem tudnád, akkor a beharangozó ajánlások megtekintéséhez a b&wtips éves tagság is elegendő, ami direkt alacsony téttel rendelkező fogadók számára jött létre és egy évre 2.999 Forintba kerül. Természetesen, ha igényled a VIP szolgáltatásunkat, akkor is láthatod ezeket a tartalmakat. Úgyhogy csak rajtad áll, hogyan döntesz, de annyi biztos, hogy aki idén is bizalmat szavazott számunkra, az 2.999 Forint ráfordításból, akár a szolgáltatás díjának a 40-50x-ét is megkereshette napi 1-2.000 Forint ráfordítással.. Vagy említhetem a saját példám is.. Ha csak a szimpla számokat vesszük alapul, a szolgáltatás díja, illetve a profitom összehasonlításában egy 350x-es növekedést értem el.
Ezt tudja a b&wtips sport- és adatelemző szolgáltatás! Legyél Te is sikeres sportfogadó! 👇
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
Ahogy azt tegnap is említettem 2023. dec. 24-ig minden egyes nap megosztok egy ingyenes tippet a prémium, vagy beharangozó ajánlások közül, egyfajta karácsonyi ajándékként!🎄
A tegnapi tipp nagyon simán jött és remélem ez ma is így lesz. Csütörtökön ismét egy prémium elemzést osztok meg Veled, méghozzá az Európa-ligából!
⚽️Európa-liga
🆚Brighton - Marseille
⏰21:00
💵Tét: 2 egység
Elemzés:
A Brighton - Marseille csörte az első helyért zajlik és bizony, mindkét fél elég jó játékot mutatott az előző 5 meccs során. Az biztos, hogy De Zerbiék játékstílusa bőven magában hordozza a gólokat és a Marseille elleni odavágón is 2-2-es remivel zártak a felek. A visszavágón szerintem bőven reális ez a forgatókönyv, főleg annak ismeretében, hogy a Brightonnak kell kezdeményezni, amit a Marseille kontrákból kegyetlenül kihasználhat. Úgyhogy ma is a gólváltásra fogadok, amit alacsony téttel fogadtam meg!
Ha Te sem éred be napi egy ingyenes tippel, akkor érdemes előfizetned a VIP bérleteinkre, vagy a b&wtips éves tagdíjra, ami idén még 2.999 Forintért igényelhető 365 napra! 👇
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
Több, mint 3 hét után eljött "végre" a pillanat, amikor a VIP szolgáltatásunkban nem alakult ki profit..
Ugyan megint közel álltunk a nyereség kialakulásához, hiszen egy Braga, illetve egy Galatasaray gól sokat dobott volna az összképen, de végül egyik csapat sem tudta gólra váltani a helyzeteit, pedig előbbi 19, a törökök pedig 22 alkalommal próbálkoztak.
Összességében kedden -6.675 egységgel zártunk, ami 20.000 Forintos egységgel számítva -133.500 Ft veszteséget jelent.
Ami jó hír, hogy szerda hajnalban rögtön egy 2/3-as mérleggel nyitottunk, tehát valamelyest már sikerült javítani a tegnapi eredményen és bízom benne, hogy egy újabb nyerőszéria veszi ma kezdetét!🚀
📊Tekintsd meg a statisztikánkat és győződj meg a saját szemeddel a szakértelmünkről!
https://betandwintipps.com/statisztika/
Ha pedig meggyőzőnek találod az eredményeinket és Te is szeretnél sikeres, egyben tudatos sportfogadó lenni, akkor előtted a lehetőség! 👇
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
Ahogy azt hétfőn is jeleztem, az Ath. Bilbao mérkőzés miatt nem tudtam lezárni a vasárnapi tippeket és emiatt nem is került megosztásra a napi összegző!
Ami biztos, hogy a december 10-én megosztott elemzéseim is szépen teljesítettek és ugyan volt két peches fogadásunk (Lyngby - Fredericia (itt a hazai csapat már az 1. percben kapott egy piros lapot), illetve a VfB Stuttgart - Leverkusen párharc (itt egy gól kellett volna a sikerünkhöz)) Ettől eltekintve összejött egy minimális profit és továbbra is igaz az ránk, hogy decemberben nem zártunk egyetlen egy napot sem veszteséggel a VIP szolgáltatásunkban! 🚀
Hamarosan megosztom a nyertes fogadásokat is, illetve már gőzerővel készülök a mai kínálatra! A hajnali tippjeink a VIP szolgáltatásban 1/2-vel zártak, míg a beharangozó ajánlásunk nem nyert. Úgyhogy van ma mit kijavítani, de azon leszek, hogy tovább íródjon a már több, mint három hete tartó nyerőszériánk!
📊Tekintsd meg a statisztikánkat és győződj meg a saját szemeddel a szakértelmünkről!
https://betandwintipps.com/statisztika/
Ha pedig meggyőzőnek találod az eredményeinket és Te is szeretnél sikeres, egyben tudatos sportfogadó lenni, akkor előtted a lehetőség! 👇
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
Egyszerűen zseniális a Pooolse, hiszen amióta regisztráltam és kihasználom a Tradensea kereskedő robot előnyeit, azóta minden egyes nap sikerült nyereséggel zárnom. Ez pedig nem minden, hiszen november 16. - december 10. között nettó +955.634 Forint bevételre sikerült szert tennem! 🚀️️️️️️
Rendben az okosok most azt mondják, hogy még mindig veszteséges vagy.. Valóban 10.000 USDT-m van benne a projektbe, ami a mai árfolyammal számítva 3.566.800 Ft. De azért valljuk be, az, hogy a kereskedésekből, illetve a csapatépítésből ilyen rövid idő alatt a befektett összeg negyedét sikerült kitermelnem, az mindenképp elmond mindent a Pooolse előnyeiről, ill. lehetőségeiről.
Ha érdekes számodra is a Pooolse, akkor itt tudsz regisztrálni: https://app.pooolse.com/join/1447
Ha pedig szeretnél még több mindent megtudni a rendszer működéséről, a menüpontokról, arról hogy hogyan fizethetsz be, hogyan fizethetsz ki, hogyan kereshetsz pénzt vele mindenféle idő és energia ráfordítása nélkül, akkor érdemes megtekintened a 34 oldalas PDF útmutatómat, amit a külön erre a célra létrehozott telegram csatornánkon találhatsz meg! /channel/+9eVTeQTDEMg4OTJk
Azért napi 8 Forintért cserébe ez nem is néz ki olyan rosszul...👀
Tegnap 3/3-as mérleggel zártak a beharangozó ajánlások és ugyan mindhárom tippem a gólváltásra vonatkozott a meccseken, de igazából mindenhol tükörsimán jöttek is az opciók és nem mellesleg igazi value beteket sikerült "levadászni", hiszen az xG adatok alapján sokkal esélyesebbek voltak ezek az opciók, mint ahogy azt a bukmékerek várták! 💰
🎁Ha pedig 2023. december 24-ig megvásárlod a b&wtips éves tagdíjat, ami évi 2.999 Forintba kerül, akkor 30+30 napos akció keretein belül megvásárolhatod a havi bérletünket. Tehát 30 nap helyett, 60 napot írunk jóvá a fiókodban!
Itt tudod igényelni a b&wtips tagdíjat!
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
Egészen elképesztő formában vagyunk és decemberben továbbra is igaz ránk, hogy egyetlen egy napot sem zártunk veszteséggel! Sőőőőt! 📈
Szombaton gyakorlatilag, ha nem szól közbe a VAR, akkor ma reggel arról számolhattam volna be, hogy 10/10 ajánlásom nyert, viszont mivel egy pici porszem belekerült a gépezetbe, így 9/10-es aránnyal zártunk. Egyszóval zseniális formába vagyunk és, ha csak a szimpla számokat nézem, akkor a VIP szolgáltatásunk decemberben 9 nap alatt +524.288 Forint nyereséget alakított ki számomra. Tényleg nincsenek szavak a mostani teljesítményemre és nagyon örülök annak, hogy 2023-ban is sikerült maradandót alkotnom.
Gratulálok az ügyfeleinknek!
📊Tekintsd meg a statisztikánkat:
https://betandwintipps.com/statisztika/
Ha pedig meggyőzőnek találod az eredményeinket és Te is szeretnél sikeres, egyben tudatos sportfogadó lenni, akkor előtted a lehetőség! 👇
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
Íme a mai nyertes elemzéseim! 🤑
Továbbra is transzparensen, profitábilisan, korrekten és megbízhatóan működünk és erre törekszünk, amíg a b&wtips sport- és adatelemző szolgáltatás a versenypiacon jelen van!
📊Tekintsd meg a statisztikánkat és győződj meg a saját szemeddel a szakértelmünkről!
https://betandwintipps.com/statisztika/
Nem fogok meglepetést okozni, csütörtökön is nyereséggel zártunk és ezzel most már elmondhatom, hogy decemberben mind a hét napot profittal abszolváltuk!
A tegnapi kínálatból egyetlen egy fogadásom volt, ami a Tottenham - West Ham párharccal volt kapcsolatos és igazából mindenféle izgalom nélkül "zöldült" az ajánlásom. Ezzel tegnap +31.600 Forintot sikerült megkeresnem, ha pedig az elmúlt egy hetet veszem alapul, akkor csak a prémium elemzésekkel +345.040 Forint nettó profitom van. Igen, mindezt sportfogadásból és ilyen rövid idő alatt!
Az biztos, hogy ezt az évet már +200%-os profit megléte mellett fogjuk abszolválni, de bízom benne, hogy itt a decemberi hónapban sikerül valami egészen fantasztikus teljesítményt letenni az asztalra. Az is egyértelműen látható, hogy nincsenek új ügyfeleink, aminek én igazából örülök, hiszen nem kell hamis vágyálmokat kergető emberekkel beszélgetni, akik azt gondolják, hogy 10.000 Forintból egy hónap alatt 1.000.000 Forintom lesz.
Szavazz bizalmat nyugodtan azoknak, akik mögött nincs teljesítmény, nincs átláthatóság, csak egy kiváló marketing, vagy épp a pénz szórás, illetve a bmw-ből, mercedes-ből való arcoskodás stb.
Ha szeretnél Te is profitábilis, egyben sikeres sportfogadó lenni, akkor előtted a lehetőség!👇
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
Eddig is azt mondtam, hogy a Pooolse egy kiváló lehetőség, azok számára akik szeretnének anyagilag több lábon állni. De az, hogy igazából mindenféle munka, illetve energia ráfordítás nélkül kerestem tegnap több, mint 13.000 Forintot szerintem mindent elmond a rendszer hatékonyságáról! 💰
Ahogy azt már kedden is említettem én kihasználtam az akciót, amiről az esti órákban még több információt megtudtam és őszintén szólva örülök neki, hogy éltem ezzel a lehetőséggel. Egyrészt még erősebb lett bennem az-az érzés, hogy itt csak úgy nem osztogatnak az embereknek pénzt, mint a scam projektek esetében. Többen ugye az 5+1 akció miatt megijjedtek, ám végül tisztázódott a dolog, hogy igazából Te csak egy NFT-t kapsz, amiben elkezd termelni a befizetett összeged és a triplázás helyett, egy 3.6x, vagy 3.54x növekedést érhetsz el az évek során.
Regisztrálni itt tudsz: https://app.pooolse.com/join/1447
Hogyan működik?!
1️⃣ Amennyiben nem rendelkeznél binance fiókkal, akkor regisztrálj a következő linken keresztül: https://bit.ly/3rXhBzB
2️⃣ Hitelesítsd a binance fiókod.
3️⃣ Regisztrálj a Pooolse oldalára. Link: https://app.pooolse.com/join/1447
4️⃣ Regisztrációt követően a Marketplace fülön keresztül tudsz vásárolni NFT-t. 50 USDT a legkisebb összeg, 10.000 USDT pedig a felső határ.
5️⃣ Ha a kosárba tetted az NFT-t:
👉Generálnak egy befizetési kódot.
👉Ezt elküldik neked e-mailben.
👉Aztán kapsz egy pay with binance linket és már a binance oldalán is vagy, ahol befizethetsz az oldalukra.
6️⃣ Ha megvásároltad az NFT-t, innentől kezdve nincs semmi dolgot, mint várni azt, hogy a kereskedő robot, ill. pénzed dolgozzon helyetted napi szinten. A My NFT's menüben láthatod a vásárlásod, illetve a napi kereskedések profitját.
7️⃣A megvásárolt NFT a háromszoros értékéig termel számodra pénzt!
Ha esetleg kérdésed lenne a Pooolse, vagy a Binance használatával kapcsolatban akkor keress bátran és segítek! @verdesjanos
Apropó! 💲Létrehoztunk egy telegram csatornát! Ha érdekel a téma, akkor csatlakozz: /channel/+9eVTeQTDEMg4OTJk
Nagyon megleptek az esti meccsek, hiszen ilyen tét, illetve ilyen kezdők mellett egyszerűen az idegenben játszó csapatok csődöt mondtak.
Úgyhogy tegnap a prémium szolgáltatásunkban nem sikerült nyernünk, de hamarosan érkezek a részletekkel!
13 nap alatt közel 4%-os profitot hozott össze a Pooolse, úgyhogy bőven reális decemberben is a 8-10% közötti hozam! 🔥
Tegnap is elég nagy mozgás volt a piacon, de ahogy láttam nap közben a kereskedéseket, többnyire 10-20 dollár közt zárta azokat a Tradensea, viszont én így is elégedett vagy a közel 0.4%-os profittal.
Ha érdekes számodra is a Pooolse, akkor itt tudsz regisztrálni: https://app.pooolse.com/join/1447
Ha pedig szeretnél még több mindent megtudni a rendszer működéséről, a menüpontokról hogyan fizethetsz be, hogyan fizethetsz ki stb. akkor érdemes megtekintened a 34 oldalas PDF útmutatást, amit a külön erre a célra készített telegram csatornánkon keresztül érhetsz el!
/channel/+9eVTeQTDEMg4OTJk
Arra gondoltam, hogy 2023. december 24-ig minden egyes nap megosztok Veled egy-egy nyilvános ajánlást a prémium, illetve beharangozó ajánlásaim közül! Ez egyfajta karácsonyi ajándék a b&wtips sport- és adatelemző szolgáltatástól! 🎄
Benne vagy?! 👀
Szerdán egy prémium elemzést osztok meg Veled, méghozzá a Bajnokok Ligájából!
⚽️Bajnokok Ligája
🆚FC Porto vs Sahtar Donyeck
⏰21:00
💵Tét: 2 egység
Elemzés:
Tegnap a gólváltással megtréfált a Braga, Galatasaray kettős, de az is igaz, hogy mindkét klubnak megvoltak a helyzetei. Ma az FC Porto - Sahtar kettős esetében elég nagy a tét hiszen azonos pontszámmal állnak jelenleg és aki ma képes győzni, az tovább fog jutni. Az FC Porto van némileg előnyben, hiszen az odavágót 3-1-re megnyerték, ráadásul hazai pályán is játszhatnak, viszont én az ukránokat nem írnám le, főleg az utóbbi hetekben mutatott játékuk alapján. Úgyhogy szerintem egy vendég gól bőven reális, amire a Porto részéről "kötelező" válaszolni, már ha tavasszal a BL-ben akarnak szerepelni. Persze benne van a buktató, ha a portugálok beállnak bekkelni és arra fognak játszani, hogy ne kapjanak gólt, de ez többnyire vesztes stratégia szokott lenni, úgyhogy remélem nem követik el ezt a hibát a hazaiak, illetve abban is bízom, hogy hamar érkezik egy vendég találat, amire kénytelen lesz válaszolni a hazai együttes.
Ha pedig nem éred be napi egy ingyenes tippel, akkor érdemes előfizetned a VIP bérleteinkre, vagy a b&wtips éves tagdíjra, ami idén még 2.999 Forintért igényelhető 365 napra! 👇
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
Kedves ügyfeleink, illetve követőink,
A mai nap elég kellemetlen információkkal kellett szembesülnöm, hiszen az alkalmazásunk működését biztosító szolgáltatás, gyakorlatilag kihátrált az eddig megbeszélt feltételek mögül és egy iszonyat magas egyszeri díj megfizetéséhez kötötte az alkalmazásunk zavartalan működését. Számszerűsítve nettó +6.716.471 Forintot kellett volna, a mai árfolyamnak megfelelően kifizetnünk az alkalmazás működéséért. Gyakorlatilag erre nincs jelenleg pénzünk és ilyen feltételek közt nem tudjuk biztosítani az ügyfeleink számára a b&wtips alkalmazás napi elérését.
Ezért szeretnénk megkérni mindenkit, hogy akinek a b&wtips applikáció le van töltve a telefonjára, az törölje azt! A Google Play, illetve App Store áruházakban pedig már nem érhető el az alkalmazásunk, ezáltal annak letöltése nem lehetséges.
Elnézést kérünk a kialakult kellemetlenségért. Aki az applikációt használta, annak a weboldalunk további használatát ajánljuk, hiszen ott mindenféle probléma nélkül lehet hozzáférni az elemzéseinkhez.
Mindenki megértését köszönjük!
Végül arra a döntésre jutottam, hogy a hétfői kínálatból egyetlen egy pre elemzést sem osztok meg az ügyfeleinkkel!
Viszont már gőzerővel készülök a hajnali kínálatból, úgyhogy hamarosan megosztásra kerülnek a kedd hajnali NBA, ill. NHL tippjeim! 💰
Bízom benne, hogy folytatódni fog a nyerőszériánk, hiszen eddig úgy állunk, hogy decemberben minden egyes napot nyereséggel abszolváltunk! 📈
Végre! 🎉 Sokáig "üldöztem" a beharangozó ajánlások esetében az egy millió Forintos profitot, ám hétvégén a 6/7-es mérlegnek köszönhetően végre sikerült átlépni ezt a határt! 🤑
Annyi biztos, hogy napi 8 Forintért cserébe, szerintem olyan minőségi munkát, ill. elemzéseket kaptak kézhez az ügyfeleink, amire a versenypiacon alig van példa és őszintén szólva, a felméréseinket látva nem is nagyon van ilyen olcsón igényelhető szolgáltatás jelenleg a piacon. Úgyhogy joggal mondhatom el azt, hogy aki bizalmat szavazott nekünk a b&wtips éves tagdíj kapcsán, az ár-érték arányban egy fantasztikus üzletet kötött meg. Azt pedig már nem is említem, hogy az évi 2.999 Forintos díj mellett, csatlakozhatsz a privát chat felületünkhöz, ill. két különleges ajánlathoz is hozzájuthatsz, ami csak a b&wtips éves tagdíjat igénylő ügyfelek számára érhető el!
Egy akció pedig jelenleg is fut, hiszen a b&wtips tagdíjjal a havi bérletünket egyet fizet, kettőt kap alapon igényelheted!
Ha felkeltette a Te figyelmed is a b&wtips éves tagdíj, ami 2023. december 31-ig továbbra is 2.999 Forintért cserébe igényelhető, akkor ne várakozz tovább és csatlakozz hozzánk!👇
https://betandwintipps.com/bwtips-kozosseg/
A vasárnapi eredményeink is kiválóan alakultak a VIP, illetve beharangozó szolgáltatások esetében, de majd csak este fogunk tájékoztatást adni a VIP szolgáltatásról, hiszen a Granada - Ath. Bilbao meccsen függőben van egy fogadásunk!
Mindezek mellett ma délelőtt a debreceni belgyógyászaton ücsörgök, úgyhogy délután érkeznek a mai tippjeim!
Mindenki megértését köszönöm! 👋
A szombati nyertes pre- elemzéseink láthatóak a képeken!
Továbbra is transzparensen, profitábilisan, korrekten és megbízhatóan működünk és erre törekszünk, amíg a b&wtips sport- és adatelemző szolgáltatás a versenypiacon jelen van!
📊Tekintsd meg a statisztikánkat és győződj meg a saját szemeddel a szakértelmünkről!
https://betandwintipps.com/statisztika/
Tegnap sajnos délután 16:00 körül megszakadt a Pooolse és a Tradensea között a kapcsolat, hiszen a kereskedő robot hálózati hiba miatt nem tudott kereskedni.
A vezetőség tájékoztatása alapján egész este dolgoztak a hiba megoldásán, hiszen a hosting részéről volt tapasztalható probléma, amit szerencsére meg is oldottak és immáron kereskedik ismét a Tradensea robot, ezáltal ma is lesz bevételünk. A hiba okából kifolyólag egy picivel gyengébb bevétel alakult ki pénteken, de azért így sincs okunk panaszkodni, főleg azoknak akik nagyobb összeggel vannak benne a projektbe.Az biztos, hogy nem ez volt az utolsó ilyen eset, viszont a mostani esetből tanulva lesz majd egy ilyen szekció a Pooolse weboldalán, ahol tájékoztatást, illetve folyamatos kommunikációt fognak biztosítani az ügyfelek számára.
Ez pedig ismét bebizonyította azt a dolgot, hogy itt valódi kereskedő robot dolgozik, hogy valóban dogloznak az emberek a háttérben érted és nem egy átverés áldozata vagy a Pooolse rendszerében.👨💻
Regisztrálni itt tudsz: https://app.pooolse.com/join/1447
Létrehoztunk egy telegram csatornát! Ha érdekel a téma, akkor csatlakozz: /channel/+9eVTeQTDEMg4OTJk
Rég volt már erre példa, de pénteken már le is tudtuk a VIP szolgáltatásunkban a "munkát" és végre jön egy olyan este, amikor nem a meccseké lesz a főszerep! 😎
Ami biztos, hogy ma sem maradt el a nyereség a szolgáltatásban és tovább íródik a nyerőszériánk! Decemberben még egyetlen egy napot sem zártunk veszteséggel és egy nap híján már három hete tart ez a sorozat! 📈 Tényleg nehéz már erre szavakat találni, de mi büszkék vagyunk arra, hogy az ügyfeleinknek nap, mint nap megtudjuk mutatni, hogyan lehet sportfogadásban tudatosan, illetve lépésről-lépésre építkezni és nyereséget kialakítani.
Ha szeretnél Te is profitábilis, egyben sikeres sportfogadó lenni, akkor előtted a lehetőség!👇
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
Ahogy azt a tegnapi Pooolse előadáson is elmondták, nekik az a jó, ha a piac mozog. Ez tegnap egy picit visszafogottabb mozgás volt, de így is sikerült bruttó +0.574%-ot kereskedni. 📈
Mai árfolyammal számolva +12.185 Forintot sikerült keresnem. Úgyhogy elkezdődött a valódi pénztermelés és ez azért már egy napi magyar fizetéssel bőven felérő bevétel.
Regisztrálni itt tudsz: https://app.pooolse.com/join/1447
Hogyan működik?!
1️⃣ Amennyiben nem rendelkeznél binance fiókkal, akkor regisztrálj a következő linken keresztül: https://bit.ly/3rXhBzB
2️⃣ Hitelesítsd a binance fiókod.
3️⃣ Regisztrálj a Pooolse oldalára. Link: https://app.pooolse.com/join/1447
4️⃣ Regisztrációt követően a Marketplace fülön keresztül tudsz vásárolni NFT-t. 50 USDT a legkisebb összeg, 10.000 USDT pedig a felső határ.
5️⃣ Ha a kosárba tetted az NFT-t:
👉Generálnak egy befizetési kódot.
👉Ezt elküldik neked e-mailben.
👉Aztán kapsz egy pay with binance linket és már a binance oldalán is vagy, ahol befizethetsz az oldalukra.
6️⃣ Ha megvásároltad az NFT-t, innentől kezdve nincs semmi dolgot, mint várni azt, hogy a kereskedő robot, ill. pénzed dolgozzon helyetted napi szinten. A My NFT's menüben láthatod a vásárlásod, illetve a napi kereskedések profitját.
7️⃣A megvásárolt NFT a háromszoros értékéig termel számodra pénzt!
Ha esetleg kérdésed lenne a Pooolse, vagy a Binance használatával kapcsolatban akkor keress bátran és segítek! @verdesjanos
📱Akár telefonon is beszélhetünk, de kérlek előtte egyeztessünk időpontot!
Apropó! 💲Létrehoztunk egy telegram csatornát! Ha érdekel a téma, akkor csatlakozz: /channel/+9eVTeQTDEMg4OTJk
A mellékelt képeken láthatóak a tegnapi nyertes pre- tippjeink!
📊Ha pedig érdekel a tegnapi, vagy az előző hetek, hónapok statisztikája, akkor kattints ide!
https://betandwintipps.com/statisztika/