Ha pedig az előző posztomban a sportanalitikáról beszéltem, akkor nem mehetek el szó nélkül az egyik legjobban kiszámítható sportág (MLB) mellett sem!⚾️
Akik régóta követik a munkásságom, azok tudhatják, hogy talán az amerikai sportágak közül, itt mozgok a legotthonosabban és nem a véletlen műve, hogy már itt a szezon első napjaiban, 13 fogadásomból, 11 alkalommal nyereséggel zártak az ajánlásaim!✔️💰
Tudom..😵💫 Sok sportfogadónak ez a sportág teljesen kínai, pedig óriási potenciál van benne sportfogadás szempontjából.
Hogy ezt miért mondom?!👀
👉 Ez az a sportág, amiben a statisztikákat kőkeményen figyelni kell! Ezért érdemes minden egyes alkalommal a várható pontszámadatokra hagyatkozni.
👉 Ha benne vagy a baseball világában, akkor már tudod azt, hogy adott csapatoknál kik a húzóemberek. Ez olyan, mint egy Manchester Cityben Haaland, vagy épp annó régebben a Real Madridban egy Cristiano Ronaldo. Itt is megvannak a topkategóriába tartozó ütő-, ill. dobójátékosok is!
👉 Mivel elég sokat számítanak a statisztikai adatok, így alapvetően könnyebb kalkulálni is egy over/under opció, vagy épp a kimenetelek esetében!
👉 Ha kellőképp körültekintő vagy, akkor tudhatod azt, hogy melyik stadionokban kedvez pl. a hazafutásoknak az időjárás. Ha pedig már időjárás, itt minden egyes részlet fontos. A szél, a páratartalom és így tovább..
Egyszóval az MLB-re fogadni egyfajta ajándék lehetőség azok számára, akik valóban otthonosan mozognak a sportágban és én ilyen vagyok!💰
Ha még most sem hozott lázba a dolog, akkor ajánlom figyelmedbe a Brad Pitt, Jonah Hill, Chris Patt trió által képviselt Moneyball (Pénzcsináló) filmet, ami lényegében erről szól és valós történet! 🎬
📊A film gyakorlatilag arról szól, hogy egy olyan programot állítottak össze, amiben a játékosok statisztikáit vizsgálták és így értek el valami egészen hihetetelen teljesítményt!
Ha Te is szeretnél baseballra fogadni és részt vennél a nyerőszériánkban, akkor itt a lehetőség!
Igényeld még ma a VIP bérletet!
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
Ez elég simán jött! 🙌
Legyél Te is sikeres, egyben tudatos sportfogadó!
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
Továbbra is arra törekszünk, hogy minél több személynek segítsünk, ill. hogy egyre több embernek bizonyítsuk be azt, hogy valóban profitábilisan működünk már hosszú évek óta!
Ezért a következő hónapok során heti négy darab ingyenes fogadást fogunk Veled megosztani a VIP, PRO, Real Time, ill. Sports Analytics szolgáltatásainkból! Neked nincs más dolgod, mint követni a facebook, instagram, vagy telegram felületeinket. Ezenkívül ügyelni kell az ajánlásokra, az ajánlott tétekre, ezáltal pedig Te is egy olyan mellékjövedelemre tehetsz szert, amiből a családod elviheted egy étterembe, letudhatsz egy hétvégi vásárlást, befizetheted a csekkeket, vagy akár még nagyobb összegeket is bezsebelhetsz. Ez igazából csak rajtad áll..
Miért pont minket kövess, vagy miben vagyunk mások, mint a versenypiacon lévő szolgáltatások?!👀
📅Közel tíz éve igazoltan a versenypiacon vagyunk.
📊Teljes átláthatóság mellett dolgozunk és bármikor megtekintheted a statisztikánkat, ill. tipparchívumunkat több évre visszamenőleg!
🤝Több, mint 160 valós pozitív előfizetői visszajelzés szerepel a szolgáltatásunk neve mellett!
💵Nap, mint nap prezentáljuk számodra a fogadásainkat és mi nem csak megosztjuk, hanem meg is fogadjuk az általunk ajánlott opciókat!
Egyszóval, ha szeretnél minket jobban megismerni, akkor érdemes a közösségi felületeink valamelyikét követned. Amennyiben pedig Te is kivennéd a részed a sikereinkből, akkor tekintsd meg a jelenleg elérhető előfizetéseinket!
Legyél Te is sikeres, egyben tudatos sportfogadó!
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
Fosszuk ki közösen a bukmékereket! 💰
Lássuk, milyen jól tudunk egy nagy csapatként dolgozni és a jövőben a b&wtips telegram csatornán mindenki hozzájárulhat ahhoz, hogy még nagyobb nyereséget sikerüljön kialakítanunk!
Válaszd ki a szavazásban a számodra leginkább tetsző opciót és fogadjunk a legnagyobb százalékkal rendelkező tippre közösen! Válassz okosan, és profitáljunk együtt!💰
#41meccs: Manchester City - Arsenal
⏰Szavazás lezárás: 17:00
⚾ AZ IDEI BASEBALL SZEZON HIVATALOSAN IS ELINDULT! 🎉
Miért jó hír ez számodra? 👀
Nos, itt van néhány indok:
1️⃣ Bátran hagyatkozz a statisztikákra!
A baseball tele van adatokkal és statisztikákkal, ami megkönnyíti a mérkőzések kimenetelének előrejelzését. A saját fejlesztésű várható pontszám előrejelző modell segítségével, pedig még egyszerűbb felkészülni a mérkőzésekre!
2️⃣ Hosszú szezon, hatalmas lehetőségek!
Az MLB szezon hosszú és intenzív, ami rengeteg lehetőséget kínál a sportfogadóknak. A sok mérkőzésnek köszönhetően könnyebb értékes fogadási lehetőségeket találni.
3️⃣ Kiegyensúlyozott verseny!
Az MLB-ben a csapatok között általában szoros verseny alakul ki, ami kedvező fogadási oddsokat eredményez.
4️⃣ Különleges fogadási lehetőségek!
Az MLB mérkőzések számos fogadási lehetőséget kínálnak, ami lehetővé teszi a rugalmas fogadási stratégiák alkalmazását és az érdekes fogadási piacok felfedezését!
📊Ami pedig minket illet.. 👇
Tegnap a VIP szolgáltatásban ismét nyereséggel zártunk és 3/3 baseball ajánlásom jött! Ugyan most egy picit bátortalanabb voltam és biztonságosabb opciókra fogadtam, de ez nagyban köszönhető volt annak, hogy tegnap rajtolt el a szezon! Az biztos, hogy a várható pontszám előrejelzések most is csillagos ötösre vizsgáztak!
Amennyiben Te is szeretnél baseball meccsekre fogadni, akkor a legjobb helyen jársz! Legyél Te is sikeres, egyben tudatos sportfogadó a segítségünkkel!👇
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
📊 Keresd az átláthatóságot és hitelességet a versenypiacon! 🔎
🫵Csak rajtad áll, hogy átverés áldozata leszel, vagy épp egy olyan szolgáltatás ajánlásait követed, akik igazoltan profitábilisak és értik a dolguk!
Hogyan kerülheted el azt, hogy átverjenek?
1️⃣ Mindig kérj, vagy keresd meg a statisztikát, ill. tipparchívumot! Amíg egy adott szolgáltatás nem tud Neked felmutatni legalább 2-3 évre visszamenőleg ilyet, ne is akarj az ügyfelük lenni!
✅ Nálunk már közel 8 éve minden egyes ajánlás könyvelésre kerül, ráadásul bármikor megtekintheted az eredményeinket!
2️⃣ Ne dőlj be a pénzkötegeket posztoló embereknek, vagy épp azoknak akik drága autókból osztják az észt! Döntő többségben ezek az emberek mögött nincs semmilyen mögöttes tartalom! Ezenkívül ne hidd el azt, amit a közösségi felületeken látsz! A TikTok-on, Facebook-on, Instagram-on látott “szakértők” döntő többsége egyetlen egy évet sem zárt nyereséggel!
✅ Mi a mai napig törekszünk arra, hogy minden nap megosszuk, hogy milyen eredménnyel zártak a szolgáltatásaink. Legyen ez akár negatív, vagy pozitív.. Ezenkívül nem szeretünk a levegőbe beszélni..
3️⃣ Ragaszkodj ahhoz, hogy olyan szolgáltatásnak szavazz bizalmat, akik valóban megfogadják az általuk megoszott tippeket! A versenypiacon rengeteg olyan példa van, ahol a tippadók egy forintot nem áldoznak a fogadásaikra..Vajon miért?!🤔
✅ Már évek óta prezentálom számodra a közösségi felületeken, akár papír alapú, akár online felületeken megkötött fogadásokkal, hogy minden egyes ajánlásom megteszem!
Szerdán +129.600 Forintot kerestem a VIP szolgáltatásban megosztott ajánlásoknak köszönhetően! 💰
A b&wtips sport- és adatelemző szolgáltatás már közel 10 éve működik és egyetlen egy évet sem zártunk veszteséggel! Győződj meg Te is a szakértelmünkről és legyél sikeres, egyben tudatos sportfogadó a segítségünkkel!👇
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
Pörgesd fel Te is a jövedelmed és indítsd el még ma velünk ezt a pénztermelő gépezetet!
Egy rövid pihenőt követően egy igencsak parázs és végletekig kiélezett spanyol derbivel tér vissza az #insider rovat! 🔎
🇪🇸LaLiga
⚽️Ath. Bilbao - Atl. Madrid
Alapvetően mindig nehéz egy rangadóra fogadni, de ugyebár az #insider rovat lényege ez, hogy a nehezen tippelhető, ám igencsak nagy népszerűségnek örvendő meccseket "kivesézzük". Úgyhogy, ha kíváncsi vagy a mai tippemre, vagy épp a várható kezdőkre, hiányzókra, pár statisztikai adatra, akkor nincs más dolgod, mint megnyitni ezt a linket!
https://betandwintipps.com/insider-athletic-bilbao-atletico-madrid/
Ne feledd, hogy a tartalmak megtekintéséhez regisztrált b&wtips fiókkal kell rendelkezned! Ha még nem lenne fiókod, akkor itt tudsz regisztrálni:
https://betandwintipps.com/fiokom/
Amennyiben tetszik a mai #insider tippem, ill. velem tartasz, akkor dobj egy kedvelést a posztra! 🙌
Íme a pénteki nyertes pre elemzéseim! ✔️✔️✔️
📊Tekintsd meg a statisztikánkat és győződj meg a saját szemeddel a szakértelmünkről!
https://betandwintipps.com/statisztika/
Ha pedig meggyőzőnek találod az eredményeinket és Te is szeretnél sikeres, egyben tudatos sportfogadó lenni, akkor előtted a lehetőség! 👇
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
Ezzel az élővel kellemesen korrigáltuk a Monaco gyenge helyzetkihasználását..
Ma a VIP szolgáltatásunk 5/5-ös, az-az 💯-os mérleggel zárt.
Kellemes estét mindenkinek! 👋
Napi 15-20 e-mailt kapunk a mai napig, hogy mi történt az applikációval.
Rajtunk kívül álló okok miatt leállt az applikáció működése, ezért kérünk titeket, hogy töröljétek azokat a mobiltelefonokról!!
A továbbiakban pedig használjátok a weboldalunkat (www.bwtips.hu), hiszen ez zavartalanul működik.
Köszönjük!
Tegnap megtréfáltak minket a franciák (Marseille), de ma folytatom a dec. 24-ig tartó ingyenes sorozatot és egy beharangozó ajánlással készültem pénteken!🎄
⚽️Ligue 1
🆚Monaco - Lyon
⏰21:00
💵Tét: 1 egység
Elemzés:
A mai beharangozó ajánlásom a Monaco - Lyon összecsapással kapcsolatos és egy fogadáskészítővel létrehozott tippel próbálom meg tovább termelni a beharangozók profitját. Ami biztos, hogy a Lyon pocsék formában és ugyan az előző körben nyerni tudtak, ettől eltekintve a Monaco ellen nem sok esélyt adok nekik. Ugye idén elég nagy pofonokba néztek bele a vendégek a rangadókon és bizony a jelenlegi Monaco, főleg hazai pályán bárkit képes megverni a francia első osztályban. Úgyhogy én mindenképp várnám a hazaiak pontszerzését és emellett még 2-3 góllal is kalkulálnék, hiszen az xG előrejelzések alapján 1.96-1.14-es mutatókat kaptunk. Tehát 2-1-es végeredményre lehet számítani. Viszont ez a két opció még nem tud jó szorzót kialakítani, így bevállaltam az 5.5 gól alatti fogadást is, amivel már egy elfogadható 1.66-os szorzóért cserébe bízhatunk a sikerünkben. Úgyhogy szerintem ez egy elég erős tipp és, ha ma képes kihasználni a helyzeteit a Monaco, akkor 2-3 hazai gól kíséretében hozniuk kellene ezt a fogadáskészítővel létrehozott beharangozó ajánlást!
Ha Te sem éred be napi egy ingyenes tippel, akkor érdemes előfizetned a VIP bérleteinkre, vagy a b&wtips éves tagdíjra, ami idén még 2.999 Forintért igényelhető 365 napra! 👇
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
Ismerd meg Te is közelebbről a sport- és adatelemzés világát! 📊
🔥Tegnap rajtolt el a Sports Analytics szolgáltatásunk és máris több pontos végeredményt, ill. nyertes ajánlást sikerült megosztani az ügyfeleinkkel! (A mellékelt képeken láthatod.)☝️
✋Lehet nem tudtad, de a szolgáltatásunk 2020 óta rendelkezik egy saját fejlesztésű várható gólszám, ill. pontszám előrejelző modellel, és ezek az előrejelzések elég hatékonyan működnek. Annyi biztos, hogy a topligák, ill. az amerikai major ligák esetében, számomra mindenképp nagy segítséget jelentenek ezek az előrejelzések, főként úgy, hogy az említett öt topliga esetében még a hiányzókkal is kalkulálunk és így kerülnek kalkulálásra az xG adatok!
Persze a lottózóba járó 66 éves Józsi bácsinak, hiába akarom elmagyarázni, hogy miért is jó ezekre az előrejelzésekre hagyatkozni..👨🦳
📺 Ahogy hidd el azt is, hogy nem a véletlen műve, hogy már a legtöbb tv műsorban, vagy a bukmékerek élő közvetítéseiben jelen vannak ezek a számítások, ill. előrejelzések.
Hogy mire jók ezek az adatok?!👇
1️⃣ Egyszerűbb átlátni a kínálatot segítségükkel!
2️⃣ Több sportágat is megismerhetsz!
3️⃣ Némi előnyt szerezhetsz a bukmékerekkel szemben! Ezáltal pedig megtalálhatod a “value bet”-ként aposztrofált opciókat.
Lehet ez most így hirtelen most túl sok volt, viszont a Sports Analytics szolgáltatásunkat pontosan ezért hoztuk létre, hogy segítségünkkel megtaláld a fogadási kínálatokban az igencsak nagy eséllyel rendelkező opciókat! Úgyhogy szeretnénk az évek során megszerzett tudást Veled is megosztani egy éves szolgáltatás keretein belül. A fogadások közt gólok, pontok, hendikepek, kimenetelek, szögletek, lesek, büntetőlapok és játékos speciális opciók is szerepelhetnek!
Éves díj: 49.999 Ft (napi 136 Ft)
Legyél Te is sikeres, egyben tudatos sportfogadó!
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
A hétfői kínálatból egy elég ígéretes szelvényt sikerült összeraknom, amit a PRO szolgáltatásunkban osztottam meg az ügyfeleinkkel. Ezt a szelvényt pedig most megosztanám Veled nyilvánosan is!👇
📊2024-ben 26 ingyenes pre elemzés került már publikálásra, ezekből pedig 18 alkalommal nyereséggel zárhattál, ha követted ezeket az ajánlásokat!
🎟Ticket
⏰20:45
🆚Inter - Empoli
🆚Portimonense - Braga
💵3 egység
✔️
Elemzés:
“Az Inter a BL búcsút követően a Napoli elleni rangadóval folytatta a bajnokságot, ahol 1-1-es remit értek el. Jelenleg a milánóiak 11 ponttal vezetik a bajnokságot és szerintem szép lassan ki is jelenthetjük, hogy ők nyerik meg a 2023/2024-es kiírást. Persze sok van még hátra és lesz pár nehezebb meccse is a csapatnak, de ha képesek a maihoz hasonló "kötelezőket", főleg hazai pályán behúzni, akkor övék a bajnoki cím. Az xG adatok alapján 3-0-ás hazai siker várható, úgyhogy nem is akarom tovább fecsérelni a szót, kevés hiányzó mellett, várom a hazai győzelmet. A másik tippem pedig a Braga győzelmére vonatkozik. A portugáloknál is elég jó a forma, ráadásul megszűnt a kettős terhelés, így a hazai sorozatra koncentrálhatnak. Ennek meg is van a látszatja, hiszen sorra hozzák a pontokat és már lőtávon belül van a 3. hely is számukra. Úgyhogy bízom benne, hogy a piros-fehérek sem szórakozzák el a mai meccsüket, mert egy rémgyenge Portimonense ellen lépnek pályára, akiket az utóbbi években oda-vissza kitömtek. A felek idén pl. kétszer találkoztak. Fordított felállásban még a bajnokságban 6-1-re nyert a Braga, míg a Kupában 4-1-es győzelmet értek el a vendégek. Nincs mese, két kötelező tipp ma is, remélem sehol sem lesz meglepetés!”
Ha Te sem éred be az ingyenes elemzésekkel, akkor igényeld a havi, ill. éves díjjal rendelkező szolgáltatásainkat, vagy a profitgaranciális szolgáltatásaink valamelyikét és vedd ki Te is a részed a sikereinkből!👇
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
Ezekkel a szolgáltatásokkal profitálhatsz áprilisban is! 💰
VIP bérlet: Ez a legalapvetőbb csomagunk, itt igazából mindent megtalálsz! Legyen szó foci, kosár, baseball, jégkorong és egyéb más sportágakról, kínálat függvényében általában napi 1-5 elemzést megosztunk Veled! Ezenkívül pedig betekintést nyerhetsz a saját fejlesztésű várható gólszám-, illetve pontszám előrejelzéseinkbe is! A szolgáltatáshoz Tippmixpro/Vegas regisztráció szükséges!
Havi díj: 14.999 Ft
Éves díj: 159.999 Ft
Real Time bérlet: Ha olyan vagy, mint én, és szeretsz élőben fogadni, akkor van egy jó hírem, hiszen erre a célra létrehoztam a Real Time névre keresztelt bérletünket! A szolgáltatás garantált profit eléréséig érvényes, ami +30 egység profitot jelent. Tehát nincs havidíj, hanem teljesítményalapon működik a Real Time ügyfelek számára a szolgáltatás. Az élő tippek esetében elég otthonosan mozgok, ezt láthattad többször az ingyenes telegram csatornán is (/channel/betandwintipps), illetve átlagban napi 2-5 élő tippel kalkulálhatsz, így jóval hamarabb elérheted a garantált +30 egységes profitot! Fontos! A szolgáltatás a vegas.hu kínálatára épül, tehát ha Te Tippmixpron vagy csak jelen, vagy papíron fogadsz, akkor megkérlek, hogy ne igényeld a szolgáltatást. Ezenkívül a fogadások esetében egy perc türelmi idő van. Ha a megosztás után, egy percen belül változás áll be a favorizált mérkőzésen, ami a tippünk esetében nyereséget/veszteséget okoz, az nem kerül könyvelésre a statisztikában! Viszont, egy perc után bármi is történjen a pályákon, az már érvényes tippként kerül könyvelésre!
(🕠Az általam megosztott élő tippekre általában 5-10 perc reagálási idő van.)
Szolgáltatás díja: 19.999 Ft
PRO bérlet: Ha csak és kizárólag PRE tippekre szeretsz fogadni és nem akarsz a sportfogadásra napi 1-2 percnél több időt szánni, akkor a legmegfelelőbb szolgálatás számodra a PRO bérletünk lehet! Ez a szolgáltatás is garantált nyereségig (+20 egység) működik az ügyfelek számára, tehát nincsenek havidíjak, ill. rejtett költségek. Amikor igénlyed a szolgáltatást, attól a naptól kezdve könyveljük az elért nyereséged és mindaddig kapsz tőlünk PRE tippeket, míg el nem éred a +20 egység profitot!
Szolgáltatás díja: 19.999 Ft
Sports Analytics bérlet: Ismerd meg közelebbről a sport- és adatelemzés világát a b&wtips segítségével!
2020 óta rendelkezik a szolgáltatásunk egy saját fejlesztésű várható gólszám, ill. pontszám előrejelző modellel. Ezek az előrejelzések immáron több éve segítenek abban, hogy minél pontosabban, ill. könnyebben találhassuk meg a napi kínálatokban rejtőző, értékkel rendelkező fogadásokat. Most pedig szeretnénk ezt a tudást Veled is megosztani egy éves szolgáltatás keretein belül. Ami külön érdekesség, hogy napi 1-5 analitikai ajánlást is megosztunk Veled, százalékos esélyekkel, ill. ajánlott tétekkel ellátva. A fogadások közt gólok, pontok, hendikepek, kimenetelek, szögletek, lesek, büntetőlapok és játékos speciális opciók is szerepelhetnek!
Éves díj: 49.999 Ft
Legyél Te is sikeres, egyben tudatos sportfogadó!
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
A tegnapi ingyenes MLB ajánlásom is nyert, ma pedig egy NHL elemzést osztanék meg Veled a VIP szolgáltatásból!👇
📊2024-ben 25 ingyenes pre elemzés került már publikálásra, ezekből pedig 18 alkalommal nyereséggel zárhattál, ha követted ezeket az ajánlásokat!
🏒NHL
⏰00:00
🆚BUF Sabres - TOR Maple Leafs
💵2 egység
Végeredmény: 0-3
Tipp: ❌
Elemzés:
“A Toronto esetében azt hiszem nem kell magyarázkodnom. Elég hosszú ideje favorizáljuk ezt az opciót a csapat meccsein és ma a Buffalo ellen lépnek pályára. Ami érdekesség, hogy a Buffalonak nagyon kellenek a pontok, hogy meglegyen a rájátszás és hazai pályán nem is rosszak. De ugyanez igaz a Torontora is, akiknek még pár pont kell ahhoz, hogy bebiztosítsák a helyüket. Úgyhogy szoros csörtére számítok és ismerve a Toronto védelmet, ill. támadókat szerintem most is összejön legalább 6 gól, ami a felek meccsein egyébként elég sűrűn teljesülni is szokott. A gólszámadatok alapján 6.52-es átlag jött ki, tehát mehet megint az 5.5 gól feletti opció!”
Ha Te sem éred be az ingyenes elemzésekkel, akkor igényeld a havi, vagy éves VIP bérleteink valamelyikét, vagy a profitgaranciával rendelkező PRO szolgáltatásunkat és vedd ki a részed a sikereinkből!
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
Amiről kevesen beszélnek nyíltan, pedig nem lehet minden nap nyerni..👇
Pénteken a VIP, ill. PRO szolgáltatásainkban egy-egy pici hiányzott ahhoz, hogy ne zárjunk nyereséggel. Végül a VIP -4.684 egységgel, míg a PRO szolgáltatás -6 egység veszteséggel zárt. Persze ezen semmi meglepő nincs, hiszen ha a márciusi eredményeket vesszük számításba, akkor így is bitang erős időszak áll mögöttünk. Ami pedig a VIP szolgáltatást illeti, ma 3/3-as MLB mutatóval rajtoltunk, tehát a -4.684 egységből, vissza is nyertünk a hajnali tippeknek köszönhetően 3.520 egységet! 💰
Mivel a versenypiacon elég kevesen vállalják fel az ilyen napokat, így szerintem érdemes ezekről is beszámolni.
Hogy mire érdemes ügyelned az ilyen napok, ill. időszakok esetében?! Figyelj!
👉 Ne akarj minden egyes nap nyerni, mert ez kivitelezhetetlen a sportfogadásban!
👉 Ne fogadj csak azért, hogy megpróbálj korrigálni egy kialakult napi veszteséget!
👉 Csak olyan eseményekre fogadj, amire alapvetően is akartál és ne akarj hirtelen az üzbég, afgán, spanyol ötödosztályú meccsek szakértőjévé válni, mert azokra lehet élőben fogadást kötni.
👉 Tartsd mindig magad a kezdeti bankrollhoz és ne kockáztass többet a tőkefelosztásban alkalmazott egységeknél!
👉 Maradj kimért és hidegfejű az ilyen helyzetekben és ne irányítsanak az érzelmeid!
Ha képes vagy ezekre ügyelni, akkor az ilyen napokat/negatív szériákat könnyedén túléled! Viszont a sportfogadók döntő többsége nem tud ilyen helyzetekben jó döntéseket hozni és idegből, vagy épp azért, hogy a kialakult veszteségét valahogy korrigálja, csak és kizárólag rossz döntéseket hoz, amivel a veszteségét növeli és a bukmékerek zsebét tömi csak meg..
A b&wtips sport- és adatelemző szolgáltatás már közel 10 éve működik és egyetlen egy évet sem zártunk veszteséggel! Győződj meg Te is a szakértelmünkről és legyél sikeres, egyben tudatos sportfogadó a segítségünkkel!👇
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
Mit szólnál hozzá, ha pár nap kihagyás után egy újabb ingyenes pre elemzést osztanék meg Veled a VIP szolgáltatásból?!👇
📊2024-ben 24 ingyenes pre elemzés került már publikálásra, ezekből pedig 17 alkalommal nyereséggel zárhattál, ha követted ezeket az ajánlásokat!
⚾️MLB
⏰02:40
🆚ARZ Diamondbacks - COL Rockies
💵2 egység
Végeredmény: 7-3
Tipp: ✅
Elemzés:
“Az Arizona tegnap erődemonstrációt tartott, hiszen a Colorado elleni első meccsüket 16-1-re nyerték meg. A mai csörte már jóval szorosabb lehet, viszont az Arizonánál ma is egy elég jó formában lévő Merrill Kelly fog kezdeni. Tavaly 12-8-as mérleget, illetve 3.29-es ERA-t alakított ki, és sok meccsét úgy hozta a csapatnál, hogy amikor nyertek, akkor legalább 3-4 pontos különbség alakult ki. A Colorado-nál viszont most is egy elég gyenge dobó fog kezdeni Cal Quantrill személyében. Tavaly 5.24-es ERA-ja volt a dobónak, úgyhogy nem igazán tudom, hogy mi szólhatna itt a Colorado győzelem mellett. Persze van miért visszavágni, de az előszezonban is jobban mutatott az Arizona, erősebb az ütőkeretük is és az előző meccs tudatában én az Arizona -1.0-ás ázsiai hendikepre fogadok! A pontszámadatok alapján 5.07-3.16-os értékeket kaptunk, tehát közel 2 pontos favoritnak számít a hazai csapat!”
Ha Te sem éred be az ingyenes elemzésekkel, akkor igényeld a havi, vagy éves VIP bérleteink valamelyikét, vagy a profitgaranciával rendelkező PRO szolgáltatásunkat és vedd ki a részed a sikereinkből!
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
Hétvégén ismét jelentkezik az #egypercanalitika rovatunk, ahol két mérkőzés került a górcsőm alá! 📊
🇫🇷Ligue 1
⚽️Le Havre - Nice
Link: https://betandwintipps.com/egypercanalitika-le-havre-nice/
🇪🇸LaLiga
⚽️Sevilla - Getafe
Link: https://betandwintipps.com/egypercanalitika-sevilla-getafe/
Ami biztos, hogy ma két olyan opciót osztottam meg Veled, amiben jómagam elég nagy esélyt látok és szerintem bőven reális az, hogy sikert jelentő színben köszönjön vissza ez a két fogadás a fogadási naplókba.
Ne feledd, hogy a tartalmak megtekintéséhez regisztrált b&wtips fiókkal kell rendelkezned! Ha még nem lenne fiókod, akkor itt tudsz regisztrálni:
https://betandwintipps.com/fiokom/
Amennyiben tetszenek a mai #egypercanalitika tippek, ill. velem tartasz, akkor dobj egy kedvelést a posztra! 🙌
Folytatom a napi legalább egy ingyenes pre elemzés megosztását, amit az ígéreteim szerint december 24-ig minden nap megteszek! Viszont szeretném felhívni arra a figyelmed, hogy több élő tippet is szeretnék publikálni, méghozzá egyenesen a VIP szolgáltatásból, hiszen ez is a munkám része!🎄
Az élő tippeket a nyilvános telegram csatornán keresztül tudod követni! Úgyhogy érdemes feliratkozni a csatornára, illetve, ha meghívnád az ismerőseid, akkor az alábbi linken keresztül teheted ezt meg!
/channel/betandwintipps
⚽️NBI
🆚Fehérvár FC - Paks (3-0)
⏰12:30
Tipp: ❌
💵Tét: 2 egység
Elemzés:
Nem kedvelem a korai mérkőzéseket, de ez a párharc egy igazi rangadóval ér fel és bátran kijelenthetem, hogy az NBI két legjobb formájában lévő klubja csap össze ma egymással. A Paks ugye az előző körben a Fradi ellen 3-2-re nyerni tudott és ezzel Bognár Györgyék már biztosan az első helyen zárják az őszi szezont. A mai meccs után, egy közel 2 hónapos pihenőre vonulhatnak a játékosok, így szerintem ma mindenki bele fog adni anyait-apait. Úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok erre a meccsre, hiszen a Fehérvár hazai környezetben egyedül a Fradi ellen kapott ki, akkor is egy 8 gólos meccsen tették ezt meg, a Paks pedig ebben a formájában bárki ellen képes pontokat szerezni. Ahogy annó az RTL Klubon közvetített meccseken volt hallható, jó ebédhez, jó focit kívánok!
Ha Te sem éred be napi egy ingyenes tippel, akkor érdemes előfizetned a VIP bérleteinkre, vagy a b&wtips éves tagdíjra, ami idén még 2.999 Forintért igényelhető 365 napra! 👇
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
A több, mint három héten át tartó nyerőszériát követően nem vittem túlzásba a fogadásokat, főként azért mert a nemzetközi kupamérkőzések döntő többségének már nem volt tétje. Ennek megfelelően nem is sikerült jól a keddi, szerdai, ill. csütörtöki napunk a VIP szolgáltatásban, viszont tegnap már egy kiváló kínálatból dolozhattam, aminek meg is lett az eredménye..📈
Alapvetően pénteken 4 pre tippem volt, amiből 3 a hajnali NHL, illetve NBA kínálatból érkezett, illetve az esti meccsek közül a Tottenham, Juventus kettőst favorizálva sikerült még némi profitot zsebre vágnunk. A nap végén pedig látva a Monaco - Lyon párharcot, a nyilvános telegram csatornán is megosztott élő tippnek köszönhetően még némi extra profitot is sikerült begyűjtenünk.
Egyszóval pénteken minden az elképzeléseim szerint alakult és 5/5-ös mérleggel zárhattak az ügyfeleink a VIP szolgáltatásban, ami nettó +171.600 Ft profitot eredményezett számomra!
📊Tekintsd meg a statisztikánkat és győződj meg a saját szemeddel a szakértelmünkről!
https://betandwintipps.com/statisztika/
Ha pedig meggyőzőnek találod az eredményeinket és Te is szeretnél sikeres, egyben tudatos sportfogadó lenni, akkor előtted a lehetőség! 👇
https://betandwintipps.com/elofizetesek/
A mellékelt képeken láthatóak a csütörtöki beharangozó elemzéseim, amik ugyebár 💯-os mérleggel zártak!
Amit még elfelejtettem az előző bejegyzésemben megosztani, hogy 2023. december 24-ig él egy akció a b&wtips éves tagdíjat (2.999 Ft/év) igénylő ügyfelek részére. Az akcióban a havi VIP bérletet egyet fizet, kettőt kap alapon lehet igényelni a tagdíjjal rendelkező ügyfeleknek. Tehát 30 nap helyett 60 nap kerül jóváírásra az előfizetői fiókodban! Szerintem ez egy kiváló lehetőség azok számára, akik velünk építették a tőkéjüket a 2023-as évben, vagy épp szeretnék megismerni a VIP szolgáltatásunkat, ahol azért jóval nagyobb profitot lehet elérni.
Az biztos, hogy idén sem okoztunk senkinek csalódást, hiszen az aki betartotta a leírtakat, könnyen összehozhatott akár egy 200%-os növekedést is! A rosszmájúak persze ilyenkor felnevetnek, mi az a 200%.. Irány egy bank, vagy bármilyen más pénzügyi befektetés és rájössz, hogy mit érhettél volna el a b&wtips sport- és adatelemző szolgáltatással ADÓMENTESEN, illetve milyen bevételt produkált volna számodra egy banki befektetés egy év alatt. Ég és föld a kettő és amíg egy bank jobb esetben kínál évi 10%-ot, amire még rá is tesznek kétféle adót, ha bizonyos időn belül hozzányúlsz a tőkédhez.. Oké melósabb a sportfogadás, de tényleg össze sem lehet hasonlítani más pénzügyi befektetéssel, a sportfogadásból származó jövedelmet, mert itt valóban igaz az, ha Te figyelmes vagy és betartod a leírtakat, akkor tőke duplázás, triplázás, vagy akár még nagyobb profit elérése is reális! 📈
Vedd igénybe Te is a szolgáltatásainkat!👇
https://betandwintipps.com/elofizetesek/